Egy lélek sincs az utcán. A romos házakon átsüvít a csípős szél, és felkavarja a mindent befedő port, majd továbbörvénylik az elhagyatott utakon. Néhol még látni az egykori lakosok hátrahagyott tárgyait, valahol a távolban egy ajtó nyikorog. A hang felé fordulok, és átvágok a várost benőtt bozóton, majd egyszercsak villódzó fényeket veszek észre a távolban, melyek egy ház romos falai közül szűrődnek ki. Ahogyan közeledem, mintha egyre több hang keveredne a süvítő szélben, és talán zene is szól? Próbálom elolvasni az épület gazzal körbefont cégérét. PIVO and B… Talán a város kocsmája lehetett egykoron. Amikor már egészen közel vagyok, határozottan hallom és érzem, hogy nem vagyok egyedül ebben a városban. Ahogy kezemet a vaskos rézkilincsre teszem, a hatalmas ajtó kicsapódik, a lábam pedig földbe gyökerezik a látványtól… Október 31-én zombik, boszorkányok és vámpírok lepik el a Gozsdu Udvart és a PIVO-t, akik mindent megtesznek…
Október 3-án alaposan megrengette a Gozsdu Udvart a PIVO and CIRCUS, úgyhogy egész évre elegendő lendületet kaptunk hasonlóan jó bulik szervezéséhez. A szombatok a tavaszi szezonban már jól teljesített Shot By Shot témában futnak tovább. Ha esetleg most találkoznál először a névvel, akkor segítünk: a hét csúcspontján vegyész-pultosaink gondoskodnak róla, hogy jól működjön a kémia. A kémcsövekben szervirozott shotokhoz három ízben (Áfonyás, Hupikék, Peach Tree) és hatdarabos kiszerelésben (1490 HUF) lehet hozzájutni, hogy az estét aztán ízes-színes shotok bűvkörében tölthessük. Mert egy shot nem shot! A színes shotok mellett újdonsült szombati rezidensünk, DJ Chris-M felel a sokszínű zenei aláfestésért és a mosolygó arcok számáért, míg a PIVO legénysége gondoskodik a folyamatos shot-utánpótlásról. Most pedig összegeznénk a fentieket: minden szombaton a legjobb bulik és a legjobb shotok egyszerre egy időben a Gozsdu Udvarban, a PIVO and BAR-ban! A PIVO and CIRCUS elég erős kezdés volt, de…
Parádés napra virradt a Gozsdu Udvar az október 3-i szombaton: a PIVO and BAR-ba és környékére a cirkusz költözött be egy estére. Ezen a nyárt idéző langyos őszi éjjelen artisták és bohócok, táncosok és álarcosok vegyültek a belvárosi éjszakába, hogy megtörjék a monoton forgatagot. Nem kisebb feladatra vállalkoztunk, minthogy a cirkuszt beköltöztetjük a négy fal közé. A kísérlet a vártnál is sokkal jobban sikerült: a cirkusz nemhogy megvalósult a négy fal között, de egy idő után ki is szabadult, így a PIVO előtti téren is óriási tömeg gyűlt össze, hogy részese legyen a nem mindennapi attrakcióknak. A mesés Keletről érkezett kígyóbűvölő, állatoknak öltözött maszkosok, lenyűgöző brazil szambatáncosok, életre kelt velencei szobrok, gólyalábas garabonciások, vidám-szomorú bohócok, bámulatosan hajlékony artisták, villámkezű zsonglőrök, rettenthetetlen tűznyelő és egy tündéri póniló csinálták a cirkuszt a felettébb vonzó és karakán porondmester(nő) vezetésével. Persze nem csak cirkusszal készültünk aznap estére: egy…
Mozgalmas év áll mögöttünk, és bár még az utolsó hónapra is számos meglepetést tartogatunk, már most készülünk, hogy méltó zárást adjunk a 2014. évnek. Na és persze, hogy egy hatalmas bulival és VELED nyissuk meg az elkövetkezendő esztendőt. Az óév és az újév találkozásának éjszakáján rezidenseink mellett Jász András szaxofonjátéka adja majd a tökéletes aláfestést az estéhez. A vizuális élményekről felszolgáló-bőrbe bújt modellek (is) gondoskodnak, akik nem csak a poharadat töltik mindig tele, de egy rögtönzött Szputnyik divat show-nak is a részese lehetsz általuk. DJs: Steven Whirpool | Stricted Soul Live act: szaxofon – Jász András Érdemes korán érkezni, mert 21 órától már indul a mixer-show! ☆ SZILVESZTERI ITALCSOMAGOK ☆: A PIVO és a Szputnyik Shop felszolgáló-modelljeinek szervírozásában. Finlandia 0,7 + 10 üdítő: 17.500.- Finlandia 0,7 + 5 üdítő + 5 Red Bull: 20.000.- Finlandia 0,7: 14.000.- Russian Standard Platinum 0,7 + 10 üdítő:…
Nem elég, hogy fiú- és lánybandákat hallgattunk a Leonardo DiCaprióval kiplakátolt szobánkban, még az öltözködésünk is horrorisztikus ízlésről tett tanúbizonyságot. A 80-as, 90-es évek minden egyes alapdarabja egy-egy apró bűntény, amit elkövettünk a divaton – kombinálva őket pedig kész tömegmészárlást végeztünk. És mégis: ezek a darabok időről időre vissza-visszakúsznak a legmenőbb divatházak kifutóira, és hiába dobáljuk ki őket, a kis manipulátorok újra és újra helyet nyernek maguknak a szekrényünkben. Lehet, hogy bele kéne törődnünk? Az overall, válltömés, babydoll, térdzokni, Mary Jane cipők, talpas nadrág, neon színek, haspóló, virágos kalap, Swatch óra, kőmosott farmer, lábmelegítő, biciklis nadrág, barátságkarkötő, Guess farmer, Martens bakancs, nyakpántok, Ray Ban napszemüveg, gumikarkötők, sodort aranylánc és a csipke mindig is az életünk része marad? Valószínűleg igen. A 80-as, 90-es évek már elmúltak, de belőlünk, akik ebben nőttek fel, sosem vesznek ki igazán. November 28-án, pénteken egy egész estés divat flashbackre hívunk…

A Gozsdu udvar hosszú évekig igazi szellemtanya volt: leginkább külföldi befektetők vásároltak itt lakást, akik aztán sosem költöztek be. A válsággal aztán mint befektetés is érdektelenné vált a környék, és a 2008-as átadást követő években nem is járt itt senki. 2010. augusztusában, amikor az első Goubát rendezték a passzázson, még ezt írtuk: „egészen a közelmúltig inkább volt szellemudvar, mint élhető környezet.” Nem volt itt senki. Senki. Aztán jött a Gouba, megnyílt néhány kávézó, majd még néhány, és valamikor tavaly nyáron elszabadult a pokol. Talán a Spílerrel kezdődött, Zsidai Roy új éttermének megnyitása után dőlt el, hogy a budapesti élet új központja már nem is a Kazinczy utca, hanem a Gozdsu lesz, és azóta annyi hely nyílt, és ezek annyira tele vannak, hogy leginkább egy mediterrán városban érzed magad, ha erre jársz. De a Gozsduból nem lett kirakodóvásár, nem lakták le úgy, mint a csupa…